Koronavírus járvány van, állítólag…
Én nem vagyok járványügyi szakember, úgyhogy nem tudok érdemben állást foglalni, de amilyen világjárványokról eddig hallottam/olvastam, azok nem így néztek ki, de mindegy…
Viszont mióta járványügyi vészhelyzet van és rendkívüli állapot, azóta az összes médium a koronavírus járvány hőseit élteti!
Hősök az egészségügyi dolgozók, akik – vagy akiknek egy része – kétségtelenül sokat dolgozik az elmúlt hetekben, de lényegében csak a munkájukat végzik és meg is kapják érte a fizetésüket, túlórapénzüket.
Hősök a rendőrök, akik szintén csak a munkájukat végzik és szintén megkapják a pénzüket.
Hősök a tanárok, akik már közel se dolgoznak annyit, mint az egészségügyi dolgozók vagy a rendőrök, sok csak megküldi a feladatok listáját az Interneten a diákoknak (tisztelet a kivételnek), aztán tanítsák meg vagy magyarázzák el nekik a dolgot a szüleik. A fizetésüket persze ők is megkapják.
Hősök a nyugdíjasok, akik érdekében tulajdonképpen az egész karanténfelfordulás van, annak minden várható gazdasági- és egyéb csődjével. Akik szintén megkapják rendben a nyugdíjukat, sőt – bár számomra felfoghatatlan, hogy miért pont most van erre szükség, de – még plusz juttatást is beígértek nekik a jövőre.
És többnyire csak ezekről a hősökről szoktunk hallani nap mint nap…
Nos, akkor én majd megmondom, hogy kik itt az igazi hősök!
Azoknak a mikró-, kis- és középvállalkozóknak és náluk dolgozó 1-2-3…10…50 alkalmazottnak a tömegei, akiknek már egy-két hónapja megszűnt minden bevétele. Akiknek ettől függetlenül ki kell fizetniük az üzlet/műhely/telephely és a családi otthon rezsiköltségeit. A folyton otthon lévő, állandóan éhes kamasz gyerekeiket etetni kell valamiből, miközben a tanárok helyett el kell magyarázni a matekfeladat megoldását vagy megtanulni velük a magyar, töri, angol stb. leckét.
Akik minden tartalékuk kifogyásának határán vannak, de semmi kézzelfogható anyagi segítséget még nem kaptak. Mert az, hogy nem kell hiteltörlesztést vagy adót fizetniük, az – már elnézést, de – nem segítség, miközben úgysem lenne miből és az a legfőbb problémájuk, hogy mit fog a család holnap enni?
Akiktől számtalan esetben az üzlethelyiségeiket, műhelyeiket tulajdonló bérbeadók – a nulla bevételt okozó nyilvánvaló vis mayor helyzetre tojva – simán bevasalják a bérleti díjat, mert a kormány az ilyen bérleti díjak fizetésére még elfelejtett moratóriumot elrendelni!
De akik ennek ellenére még küzdenek az életben maradásért a vállalkozásuk megmentéséért, a családjuk fenntartásáért.
Ezekről a „hősökről” miért nincs szó?
Ráadásul nekik kell majd valahogy talpraállítani a gazdaságot, ha ennek vége lesz!
Hát akkor legalább én próbálok segíteni az ilyen kisvállalkozó hősöknek.
Polgári Törvénykönyv 6:336. § (2):
„Arra az időre, amely alatt a bérlő a dolgot a saját érdekkörén kívül felmerült okból nem használhatja, bérleti díj nem jár.”
Ebbe kapaszkodjon bele, akit érint a téma! Ne hagyja magát senki tönkretenni hiéna bérbeadók (tisztelet a kivételnek) által!