
Az ország Covid járvány utáni újraindításának margójára
Az ország újraindítása szempontjából fontos, hogy végezzék el az oltatlanok számára ingyenesen a hivatalos antitest vizsgálatot.
Az ország újraindítása szempontjából fontos, hogy végezzék el az oltatlanok számára ingyenesen a hivatalos antitest vizsgálatot.
Budaházy György elmondja véleményét a 2020-as év néhány fontos történéséről.
Több hazafias szervezet vezetője tartott ma közös sajtótájékoztatót, melyen üdvözölték és támogatásukról biztosították az Alaptörvény módosító szándékot, mely deklarálná a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.
Az orosz külügyi szóvivő átlépte a vörös vonalat, ez a megfelelő pillanat, hogy a Szabadság térről a szovjet obeliszket a temetőbe költöztessék!
Az LMBTQP mozgalom a “Meseország mindenkié” mesekönyvvel már az óvodásokat akarja megrontani, de a hazafiak nem tűrik és fellépnek ez ellen a métely ellen.
Budaházy György, Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Toroczkai László emlékeznek az őszödi beszéd kapcsán kirobbant népfelkelés 14. évfordulóján az akkori eseményekre.
1940. augusztus 30-án egy kis igazságot szolgáltatott nekünk a történelem és a Második Bécsi Döntés értelmében visszatért Magyarországhoz Észak-Erdély.
Július 4. a szavazatok újraszámlálásáért tartott 2002-es Erzsébet hídi blokád évfordulója.