Nőnapon, március 8-án is volt aláírásgyűjtés Trianon felülvizsgálatáért. A XI. kerületi Vásárcsarnoknál jártunk, ahol sok ember mozgott és az aláírókedv is magas volt.

150 újabb aláírást sikerült összeszednünk, ami az eddigi második legjobb eredményünk, mióta tavaly beszálltam a kampányba. Mindezt úgy, hogy sokan azért nem írtak alá, mert már tavaly ősszel gyűjtött itt egy úr, akinél megtették.
Hiába, régi budai kerület… 🙂

Nem nagyon szoktam az ilyesmikről beszámolni, de mindig van egy-két elme-roggyant, aki beszólogat nekünk, most viszont egy minden eddigit túllicitáló alakkal találkoztunk, aki odajött és kerek-perec közölte, hogy mi “fasiszták vagyunk, mert Trianon ellen gyűjtünk”.
Vitázni nem lehetett vele, csak hajtogatta a baromságát és odébbállt.
Hát, ilyenek is vannak. No komment!

A szokásos hölgy segítőim (akik ma egy-egy száll virágot is kaptak, ha már nőnap volt) mellett az első félidőben egy férfitársam is eljött szórólapozni, köszönet a segítségért mindegyikőjüknek.

Ismét szeretném megjegyezni, hogy a kismillió ilyen-olyan nemzeti szervezet beszállhatna a gyűjtésbe, 5-6 óra társadalmi munkát 1-2 hetente nem nehéz bevállalni, hát hajrá !