Közlemények

Tiltakozunk Köves Slomó nemzeti oldalt ért támadásával szemben!

Hát felsoroltattunk, ezúttal már név szerint, mégpedig Köves Slomó által, aki a Kossuth Rádió nemrégiben kinevezett hírigazgatója posztjáról való távozásának követelését többek között azzal indokolta a neokohn.hu portálnak tett nyilatkozatában, hogy anno az Éjjeli Menedék szerkesztőjeként műsort készített Budaházy Györggyel és ifj. Hegedűs Loránttal.

Köves Slomó szerint tehát elfogadhatatlan a közérdeklődésre számot tartó ügyekben érvényesíteni a „hallgattassék meg a másik fél is” alapelvét, kivált a közmédiában. Úgy látszik, hogy nemzetünket szolgáló közéleti munkásságunk miatt még mindig vannak, akik azt gondolják, hogy a mi és nyilván a hozzánk hasonló elvhű hazafiak elhallgattatására, cenzúrázására van továbbra is szükség ahhoz, hogy a magukat kiváltságosnak gondolók vélemény-monopóliuma érintetlenül maradhasson. Ez elfogadhatatlan minden jóérzésű magyar ember számára.

Egyúttal tiltakozunk az ellen, hogy a többségi magyar társadalom befizetett adóforintjaiból kiemelten támogatott mikrofelekezet képviselője akarja megmondani, hogy a közmédiában kit lehet kinevezni, vagy kinek lehet megszólalási lehetőséget adni, legyen az akár egy történelmi keresztyén egyház lelkésze.

Az ellen is tiltakozunk, hogy Köves Slomó személyünket nyilvánvalóan alaptalanul és rosszhiszeműen valamiféle negatív bélyegként felhasználva tesz kísérletet más közszereplők, vagy épp közvélemény-formálók megbélyegzésére.

Related Post

Elvárjuk, hogy Köves Slomó kövessen meg bennünket, s azt a magyar nemzeti radikális közösséget, amelynek képviseletében közszereplést vállaltunk.

Továbbá felhívjuk az általunk még elérhető közvélemény figyelmét arra, – ha ezzel nem is tudjuk megnyugtatni honi vad törzsi sovinisztáink politikai hisztériára hajló indulatait – hogy a helyzet  a mi személyünktől függetlenül sokkal veszélyesebb: ha minden nekik nem tetsző, őket kritikával illető hangot megpróbálnak elhallgattatni, akkor „a kövek fognak kiáltani” és az fájdalmasabb lehet a mi Köves által kifogásolt megszólalásainknál.

Budaházy György és ifj. Hegedűs Loránt

Ez a bejegyzés utoljára ekkor módosult: 2020. febr 04. 13:24

Megosztás

Legutóbbi bejegyzések

Az ország Covid járvány utáni újraindításának margójára

Az ország újraindítása szempontjából fontos, hogy végezzék el az oltatlanok számára ingyenesen a hivatalos antitest…

2021. ápr 27.

Budaházy György 2020-as évértékelője

Budaházy György elmondja véleményét a 2020-as év néhány fontos történéséről.

2021. jan 13.

A hazafias szervezetek támogatják a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát deklarálni szándékozó Alaptörvény módosítást

Több hazafias szervezet vezetője tartott ma közös sajtótájékoztatót, melyen üdvözölték és támogatásukról biztosították az Alaptörvény…

2020. nov 18.

Az amerikai elnökválasztás margójára

Mindenfelé olvasni, hogy egyre több csalást leplez le Donald Trump és csapata az amerikai elnökválasztás…

2020. nov 15.

Tanács Orbán Viktornak

Az orosz külügyi szóvivő átlépte a vörös vonalat, ez a megfelelő pillanat, hogy a Szabadság…

2020. okt 31.

Meseország mindenkié?

Az LMBTQP mozgalom a "Meseország mindenkié" mesekönyvvel már az óvodásokat akarja megrontani, de a hazafiak…

2020. okt 08.

Ez a weboldal websütiket használ.