Gondolatok

A népesedési kérdésről

Meghozta a postás a kormány legújabb nemzeti konzultációs kérdőívét, amely a népesedési krízis megoldása ügyében kéri ki a szavazópolgárok véleményét.
Előre kívánom bocsátani, hogy én alapvetően díjazom ezeknek a nemzeti konzultációknak a bevezetését. Aki ismeri a közjogi elképzeléseimet, az tudja, hogy kívánatosnak tartom a polgárok nagyobb bevonását a közügyekben történő döntésekbe. Ezek a nemzeti konzultációk – bár még kicsit demagógak -, de legalább ebbe az irányba mutató lépésnek mondhatók.

A mostani kérdőívvel kapcsolatban két kritikám lenne.

Az egyik, hogy egy kicsit a “dolgozó anya” körül forog. Nekem meggyőződésem, hogy pont az – az alapvetően baloldali – “vívmány” ártott egyik legtöbbet a családoknak az elmúlt 70 évben, amely a nőket a családból a munkahelyekre terelte be. Tehát a családok megerősítésének egyik fő iránya a nők családba való visszaterelése kellene legyen. Vagyis a támogató megoldásokat nem a munkahelyeken dolgozó anyákhoz kéne kötni, hanem inkább a családfenntartó apákhoz. Ha az a cél, hogy a pénzeket közvetlenül az anya kapja, azt is meg lehet oldani úgy, hogy az apa munkavégzésével összefüggő támogatást egyenesen az anyának folyósítják (bár nyilván normális családokban ennek nincs jelentősége, mert egy családi kassza van).
Tehát el tudok képzelni például egy olyan megoldást, hogy a családját eltartó, dolgozó apa igazolt jövedelme egy bizonyos százalékának (aminek mértéke nyilván függne a gyermekszámtól) megfelelő plusz összeget, támogatásként az állam odatesz a család számára. Ez duplán ösztönözné az apákat, hogy próbáljanak minél több jövedelmet megkeresni, hisz a magasabb fizetés mellett még több plusz támogatást is tudnának így a családjuknak juttatni. Persze a magasabb jövedelmi kategória felé haladva nyilván lehetne ezt a támogatást csökkenteni és egy adott jövedelmi szint fölött megszüntetni, de az alsó- és középosztály számára egy jó családsegítő intézkedés lenne.

Related Post

A másik kritikám, hogy a kérdőív kihagyja a jelenlegi teljesen liberalizált abortusz témáját, ami véleményem szerint megkerülhetetlen kérdés a népesedési probléma kapcsán. És itt van egy olyan viszonylat is, amiről nem akar beszélni szinte senki. Az pedig a jelenlegi szabályzás deklarált alkotmányellenessége!
A magyarországi abortuszoknak ma 97%-át végzik el az anya puszta kérelmére „súlyos válsághelyzetére” való hivatkozással. Mivel ennek a „súlyos válsághelyzetnek” a valóságos fennállását valójában senki nem vizsgálja, ezért ez lényegében korlátlanul teszi elérhetővé az abortuszok elvégzését Magyarországon.
Ezt a gyakorlatot bizony a magyar Alkotmánybíróság is alkotmányellenesnek találta 48/1998. (XI. 23.) számú határozatában, de mivel a szabályzás ezzel kapcsolatban a mai napig semmit nem változott, az országgyűlés 10 éve alkotmányos mulasztásban van a magzatok életének védelmében foganatosított törvényalkotás vonatkozásában.
Ha volna igazi nemzeti radikális párt Magyarországon, akkor legalább neki ezt kéne harsognia folyamatosan a témával kapcsolatban.

Mindazonáltal mivel igen fontos kérdésről van szó, javaslom mindenkinek, hogy nyilatkozzon meg a kormány felé ezen nemzeti konzultáció keretében.

Ez a bejegyzés utoljára ekkor módosult: 2018. nov 17. 11:21

Megosztás

Legutóbbi bejegyzések

Az ország Covid járvány utáni újraindításának margójára

Az ország újraindítása szempontjából fontos, hogy végezzék el az oltatlanok számára ingyenesen a hivatalos antitest…

2021. ápr 27.

Budaházy György 2020-as évértékelője

Budaházy György elmondja véleményét a 2020-as év néhány fontos történéséről.

2021. jan 13.

A hazafias szervezetek támogatják a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát deklarálni szándékozó Alaptörvény módosítást

Több hazafias szervezet vezetője tartott ma közös sajtótájékoztatót, melyen üdvözölték és támogatásukról biztosították az Alaptörvény…

2020. nov 18.

Az amerikai elnökválasztás margójára

Mindenfelé olvasni, hogy egyre több csalást leplez le Donald Trump és csapata az amerikai elnökválasztás…

2020. nov 15.

Tanács Orbán Viktornak

Az orosz külügyi szóvivő átlépte a vörös vonalat, ez a megfelelő pillanat, hogy a Szabadság…

2020. okt 31.

Meseország mindenkié?

Az LMBTQP mozgalom a "Meseország mindenkié" mesekönyvvel már az óvodásokat akarja megrontani, de a hazafiak…

2020. okt 08.

Ez a weboldal websütiket használ.